Az anti-diétás elmélet, avagy az intuitív étkezés

Életünk során számos csodadiétával, étkezési elmélettel találkozunk, amelyek azt ígérik, hogy 1 hónap alatt akár 10 kilótól is megszabadulhatunk vagy az adott diétát követve úgy fogunk kinézni, mint a kedvenc celebritásunk. Valljuk be, ezek a hangzatos címek a legtöbb esetben fals képzeteket ébresztenek bennünk egy-egy étkezési szokással kapcsolatban. Természetesen rövidtávú hatásuk nem vitatható, hiszen a legtöbb divatdiétával valóban leadhatunk néhány felesleges kilót. Azonban az eredmény 10-ből 9-szer nem tartós, ráadásul jojó-effektust, étkezési zavarokat és néhány esetben még egészségügyi problémákat is okozhatnak az étrendi kísérletezések.

Miért nem működőképesek?

A legtöbb divatdiéta rendkívül egyoldalú, emellett egyik napról a másikra drasztikus változtatásokat vár el az embertől. A mindent vagy semmit elv és a folyamatos megvonás hosszú távon pedig nem fenntartható. Ennek köszönhetően a diéta letelte után az emberek többsége valósággal rárabol kedvenc édességeire/ételeire, amelyek addig tiltólistásak voltak.

A rövid idő alatt bekövetkező súlyvesztés felborítja testünk homeosztázisát. A diéta végezetével az étkezéssel kapcsolatos figyelmünk lankad és a hipotalamusz akcióba lép. Küldetése, hogy visszaállítsa a szervezetünk ,,régi” egyensúlyát, ennek eredményeképpen pedig szépen lassan visszaszedjük a leadott kilókat. Ha szeretnéd jobban megérteni a hipotalamusz működését ajánljuk figyelmedbe a Maarten Biezeveld – Felix Kreier: Hörcsög az agyban című könyvet.

Mi az az intuitív étkezés?

Az intuitív étkezés két kaliforniai táplálkozási szakértő nevéhez kötődik – Evelyn Tribole-éhoz és Elyse Resch-éhez – akik, az Intuitív Étkezés – Forradalmi antidiéta-szemlélet című könyvükben foglalták össze táplálkozással kapcsolatos szemléletüket. Az intuitív étkezés a testünk újra-megismerésére és a szerveztünk küldte jelek megértésére épül. A módszer nem ír elő szigorú törvényeket az étkezéssel kapcsolatban és nem ígér x kilogramm súlyvesztést y idő alatt. Az intuitív étkezés metódusa azt tanítja meg, hogy hogyan legyünk újra saját testünk irányítói és hogyan alakítsunk ki egy egészséges életmódot hosszú távon.

Gyerekkorában mindenki intuitív étkező. Gondoljunk csak bele, hogy kisbabaként akkor ettünk, amikor a szervezetünknek szüksége volt táplálékra. Ahogy cseperedtünk, egyre több étkezési szokást és szabályt tanítottak szüleink, nagyszüleink, tanáraink.

A “Ha nem eszel meg mindent, akkor nem kapsz desszertet!”, “Most van dél, most kell enned!” vagy “Azt a keveset már nem bírtad megenni?!” mondatok közül valamelyik biztos neked is ismerősen cseng. Ezek a tanult étkezési habitusok beépültek mindennapjainkba, s gyakran csak azért eszünk, mert ,,itt az ideje. Az intuitív étkezés gyakorlásával újra programozzuk a beidegződött szokásainkat, illetve megtanulunk hallgatni a belső jelzőrendszerünkre.

Hogyan működik?

Az első lépés az intuitivitás megszerzéséhez önmagunk feltérképezése.

Milyen étkezési szokásaink vannak? Mikor és mennyit eszünk? Jellemző ránk a túlevés? Milyen gondolatokat társítunk az ételhez: jutalom/kompenzáció/unaloműzés? Érzelmi evők vagyunk? Fizikai vagy érzelmi éhséget érzünk?

Ha ezekre a kérdésekre választ tudtunk adni, akkor jöhet a következő lépés: az új szokások kialakítása. Ez természetesen nem egyszerű feladat, mivel folyamatos fókuszt igényel testünk irányába. Viszont az intuitív étkezés 10 alappillére iránymutatással tud szolgálni ezen a göröngyös úton:

  1. Le a diétás mentalitással! Dobd ki a 10 napon belül bikinialakot ígérő könyveket, magazinokat és mondj végleg nemet a drasztikus fogyókúráknak!
  2. Tiszteld az éhségérzetedet! Éhes vagy? Készíts egy tápanyagdús fogást! Ha éhezteted a tested, akkor egy idő után visszájára sül el ez a folyamat és elkezdődik túlevés-diéta ördögi körforgása.
  3. Köss békét az élelmiszerekkel! Ne címkézz, nincs rossz vagy jó, bűnös vagy bűntelen. Engedd el a folyamatos ítélkezést önmagad felett!
  4. Hívd ki a kaja-zsarut! Űzd el a belső kis ördögödet, amelyik ,,bűnösnek” ítél egy szelet csokoládétorta vagy az este 6 utáni vacsora elfogyasztása miatt.
  5. Tudatosítsd a jóllakottságot! Rágj lassan és tarts szüneteket az étkezésben! Kérdezd meg magadtól, hogy milyen a teltségérzeted és ítéld meg a következő falat hasznát! Mit fogsz érezni? Pont jóllaktál? Éhes vagy még kicsit? Vagy már a következő falat elfogyasztása után teltségérzet gyötörne?
  6. Tanuld meg újra élvezni! A diétás kultúrának való folyamatos megfelelési kényszerünk miatt elfelejtettük élvezni az ételek, italok ízét és az általuk nyújtott élményt. Ne csak testben légy ott az étkezéseid során, fejben is!
  7. Birkózd le az érzelmeidet kedvességgel! Tedd fel magadnak a kérdést: tényleg éhes vagyok, vagy csak unatkozom/fáradt/szomorú vagyok? Az érzelmek csillapítására gyakran használjuk az ételeinket/italainkat, viszont azok a probléma valódi okát sosem oldják meg. Fedezd fel érzelmeid valódi okát és megoldását!
  8. Tiszteld a tested! Ahogyan a lábméretedet sem tudod megváltoztatni, ugyanúgy nem tudod megváltoztatni alkati jellemzőidet sem. Fogadd el önmagadat, hisz’ nincs még egy hozzád hasonló ember! Légy saját magad mércéje a fejlődésed útján!
  9. A mozgás, mint örömforrás! Ne próbálj magadra erőszakolni egyfajta mozgásformát! Találd meg azt, ami valódi örömforrást jelent számodra a mindennapokban!
  10. Tiszteld az egészséged! Válassz olyan ételeket, amelyek ténylegesen feltöltenek energiával és hozzájárulnak tested egészséges működéséhez! Ez nem azt jelenti, hogy a hét mindennapján, a nap 24 órájában tökéletesen kell étkezned. Egy szelet csokoládétól vagy egy gömb fagyitól nem fogsz egészségtelenné válni vagy meghízni. Az számít, mit eszel következetesen, hosszú időn keresztül.

De ha…

,,Ha testemre hallgatok, akkor egész nap cukros, zsíros ételeket fogyasztok.”

Sokakban felmerülhet ez a reakció az intuitív étkezés kapcsán, viszont ennél a pontnál jön képbe az alappillérek tényleges megértése. Azzal, hogy elhagyjuk az ételek korlátozását és a folyamatos címkézést, a konstans kísértést is megszüntetjük. Ha pedig tiszteljük a testünket és egészségünket, akkor igenis tudatosan fogunk ételeket választani napjaink 80-90%-ban. Hiszen nincs olyan ember, aki egy zsírban és gyorsan felszívódó szénhidrátban gazdag étel után energikusnak, fittnek érezné magát. A testünk tiszteletéhez tartozik az is, hogy betartjuk az allergiáinkat, intoleranciáinkat, illetve betegségeinket figyelembe vevő étkezési szokásainkat. Fontos megértenünk, hogy az intuitív étkezés nem egyenlő azzal, hogy elfogadjuk az egészségtelen szokásainkat és beletörődünk az egészségtelen életmódba.

Kosár 0
Iratkozz fel hírlevelünkre és vásárolj

10%

kedvezménnyel!