Etika, családközpontúság
Nemzetközi trendek
Magas minőség
Kezdőlap Rólunk
A jövő is a mi munkánk gyümölcse!
A családunk generációk óta egy ősi ágazatban, a mezőgazdaságban dolgozik. Ez azonban egyáltalán nem azt jelenti, hogy a régi technológiákban, eszközökben és beidegződésekben hiszünk.
Épp ellenkezőleg: folyamatosan figyeljük a legújabb nemzetközi trendeket és amit lehet, azt hazahozzuk. A DÉR Juice olyan első osztályú, fáról szedett almákból készül, mely Közép-Európa egyedülálló nyitott kertjében terem.
A „jövő gyümölcsösének” is becézett nyitott kertünk 200 focipályányi területet foglal el a derecskei vidéken. Nálunk tökéletes összhangban működik együtt a szinte zavartalan természet és a modern technológia vívmányok. Okoseszközeinket mind környezetbarát módon működtetjük és a Dér Juice 100% gyümölcslevek csomagolásánál is figyelünk arra, hogy ne termeljünk felesleges hulladékot.
Olyan emberek vagyunk, akik tesznek a jövőjükért. Akik motiválnak másokat és fejlesztik magukat. Gyümölcsleveink és gyümölcsöskertünk a mi álmunk materiális eredménye. A munkánk gyümölcse.

Küldetések, amikben hiszünk
- Munkánk során a fenntarthatóságot és a felelős gazdálkodást tartjuk szem előtt.
- Természetesnek vesszük, hogy mi vagyunk a természetért és nem ő van értünk.
- Számunkra fontos az igyekezet az ökológiai lábnyom csökkentésére, hogy unokáink is élvezhessék a bolygónk szépségeit, az állatvilág csodáit.
- Lelkesen csatlakozunk be a közösségi és helyi programokba.
- És magától értetődő, hogy aki nálunk dolgozik a család tagja lesz.
Ennek eredményeképp a Dér Juice 100% gyümölcsleveink nemcsak ízben, de gyártásban is egyedülállóak. Ahogyan a jó borok változatos zamata, úgy a DÉR Juice íze is több tényezőtől függ. Két dolog azonban állandó: a kiváló íz és a minőség.
3E: felelősek vagyunk a környezetünkért, a gazdálkodásunkért és a munkatársainkért
Mindennapi munkánk során három alapértékünket tartjuk szem előtt: felelősek vagyunk a környezetünkért, a gazdálkodásunkért és a munkatársainkért.
ENVIRONMENTAL / Környezet
Azt valljuk, hogy a Földet az unokáinktól kaptuk kölcsön, emiatt fontos számunkra a környezetterhelés csökkentése és ökológiai lábnyomunk minimalizálása. Ezért körültekintőek és takarékosak vagyunk a víz-, és az energiafelhasználás terén. Gyümölcsfáink leveleit és a talaj nitrogén- és foszforszintjét pedig analizáljuk, így a tápanyag-utánpótlás során ezekből csak a szükséges mennyiséget használjuk – előbbiből 24 százalékka, míg utóbbiból 62 százalékkal kevesebbet. A prémium gyümölcsleveink készítése során alkalmazott legmodernebb technológiának köszönhetően a Dér Juice megőrzi természet adta értékeit és zamatát.
ECONOMICAL / Gazdálkodás
A Dér Juice gyümölcslevek gyártója a Hajdú-Bihar megyei Derecskén működő, 100 százalékban magyar családi tulajdonban lévő Bold Agro Kft., amely – a megye egyik legjelentősebb munkaadójaként – közel 150 embernek biztosít állandó munkahelyet. A cégcsoport felelős gazdálkodása garantálja a folyamatos fejlődést és munkatársaink biztos megélhetését.
ETHICAL / Etika
Megbecsüljük munkatársainkat, akikre csapattagként, és nem alkalmazottként tekintünk, hiszen almáink az ő tevékenységük gyümölcsei is. Fontosnak tartjuk az emberi jogokat, a nők egyenjogúságát, az adakozást és a gyermekek környezettudatosságra nevelését. Egyedülálló Kertpedagógia Programunk révén évente 10 ezer kisiskolás számára nyújtunk izgalmas betekintést a felelős kertművelésbe, a diákok így eredeti környezetükben ismerkedhetnek meg a gyümölcsökkel és a kertben folyó munkálatokkal. Az Iskolagyümölcs Programunk keretében pedig jelenleg már több mint 23 ezer gyermek uzsonnás dobozába tesszük be a derecskei kert ízletes gyümölcseit.
Hagyomány és korszerűség – generációról generációra
Termékek
- Összes
- akció
- almalé
- almalé bergamottal
- almalé feketeribizlivel
- almalé gyömbérrel
- almalé homoktövissel
- almalé mangóval
- almalé őszibarackkal
- almalé szamócával
- cékla almával
- ízválogatás
- kötény
- meggylé
- narancslé almával


DÉR Juice 100% almalé (0,33 l)
550 Ft
Egységár: 1667 Ft/liter
DÉR Juice frissen, hidegen préselt, pasztőrözött, rostos 100 % gyümölcslé. A rost kiülepedése természetes folyamat, amely a termék minőségét nem rontja. Felbontás előtt felrázandó.
Erősebb textúra, határozott karakter, mégis selymes érzés jellemzi ezt a derecskei almából készült gyümölcslevet. Önmagában, de szódával, fröccsként is ajánljuk, meleg nyári napok kísérőjeként.
Csak alma. Nincs benne semmi más. Még víz sem.
Összetevők: 100% almalé


DÉR Juice 100% meggylé (0,33 l)
600 Ft
Egységár: 1818 Ft/liter
DÉR Juice frissen, hidegen préselt, pasztőrözött, rostos 100 % gyümölcslé. A rost kiülepedése természetes folyamat, amely a termék minőségét nem rontja. Felbontás előtt felrázandó.
100% natúr, frissen préselt meggylé. Csak meggy, semmi más! Még hozzáadott víz sincs benne.
A meggy tiszta íze igazán friss, ezáltal üdítő élmény. Már az első kortynál érezhető selymessége igazán harmonikus élményt nyújt. A savanyúbb ízek kedvelői rajongani fognak érte. Kóstolásával a friss meggy hamisítatlan íze elevenedik meg, mert minden pohárba napérlelte, finom derecskei gyümölcsök kerültek.
A meggy egyedülálló ízélménnyel csábít el kóstolásra. Jellegzetes íze a derecskei magyar föld rejtelmeit adja át nekünk.
Összetevők: 100% meggylé


DÉR Juice almalé bergamottal (0,33 l)
600 Ft
Egységár: 1818 Ft/liter
Frissen, hidegen préselt, pasztőrözött, rostos 100 % gyümölcslé. A rost kiülepedése természetes folyamat, amely a termék minőségét nem rontja. Felbontás előtt felrázandó.
100% natúr, frissen préselt almalé finom derecskei almából és bergamottból.
Csak alma és bergamott, semmi más. Még víz sem.
Az összes citrusféle között a bergamott bizonyult a derecske alma legizgalmasabb párjának. Egyenesen Szicíliából érkezett, ez a hazánkban még (főleg almalé párosításban) újdonságnak számító citrusféle. Könnyed, de frissítő ital, szódával és jéggel a tökéletes nyári kedvenc lehet.
Összetevők: 90% almalé, 10% bergamott


DÉR Juice almalé gyömbérrel (0,33 l)
600 Ft
Egységár: 1818 Ft/liter
Frissen, hidegen préselt, pasztőrözött, rostos 100 % gyümölcslé. A rost kiülepedése természetes folyamat, amely a termék minőségét nem rontja. Felbontás előtt felrázandó.
100% natúr, frissen préselt almalé gyömbérrel, finom derecskei almából.
Csak alma és gyömbér, semmi más!
A gyömbér csípős és melegítő hatása miatt téli italnak, de fröccsként, jéggel igazi nyári üdítőnek is választjuk. A gyömbér népszerűsége töretlen, ám almalével való párosítása még újdonságnak számít. Mint a többi íznél is, az alma teremti meg azt a harmóniát, amit a gyömbér markáns íze igényel.
Melegen ajánljuk a téli hónapokban meghitt estékhez, de minden évszakban jó választás jótékony egészségügyi hatásai miatt is.
Összetevők: 98% almalé, 2% gyömbérlé


DÉR Juice almalé homoktövissel (0,33 l)
600 Ft
Egységár: 1818 Ft/liter
Frissen, hidegen préselt, pasztőrözött, rostos 100 % gyümölcslé. A rost kiülepedése természetes folyamat, amely a termék minőségét nem rontja. Felbontás előtt felrázandó.
100% natúr, frissen préselt gyümölcslé. Csak alma és homoktövis. Nincs benne semmi más. Még víz sem!
A homoktövises változat alap ízéről a derecskei almák gondoskodnak. A frissen roppantott homoktövis pedig egy intenzív csavarral gazdagítja ezt az összhangot – magas C-vitamin tartalmával pedig támogatja szervezetünk védekezőképességét.
Kiválóan harmonizál a könnyed jellegű ételekkel, de magában is különleges gasztro élményt nyújt.
Összetevők: 90% almalé, 10% homoktövis velő


DÉR Juice almalé mangóval (0,33 l)
600 Ft
Egységár: 1818 Ft/liter
100% natúr, frissen préselt almalé mangóval, finom derecskei almából.
Mindenki kedvenc trópusi gyümölcsét ezentúl a DÉR Juice palackjaiban is megtalálod. Mitől lehet az egzotikus mangó még finomabb? Ha frissen préselt almalével kombináljuk: új termékünkben az alma lágy zamatával tettük a mangó ízvilágát még selymesebbé. Az eredmény egy kényeztető, 100%-ban természetes gyümölcslé, amely a felnőttek mellett a gyerekek tetszését is minden alkalommal elnyeri.
Fogyaszd önmagában jéggel vagy izgalmas koktélok alapjaként!
Összetevők: 80% almalé, 20% mangóvelő.
Frissen, hidegen préselt, pasztőrözött, rostos 100 % gyümölcslé. A rost kiülepedése természetes folyamat, amely a termék minőségét nem rontja. Felbontás előtt felrázandó.


DÉR Juice almalé szamócával (0,33 l)
600 Ft
Egységár: 1818 Ft/liter
100% natúr, frissen préselt almalé szamócával, finom derecskei almából.
A kora nyári időszak legnépszerűbb gyümölcsét most már a DÉR Juice palackjaiban is megtalálod. Mi teheti a zamatos szamócát még finomabbá? Ha frissen préselt almalével kombináljuk: új termékünkben az alma édességével emeljük ki a szamóca izgalmas ízvilágát. Az eredmény egy frissítően kényeztető, 100%-ban természetes gyümölcslé, amely a felnőttek mellett a gyerekek tetszését is minden alkalommal elnyeri.
Fogyaszd önmagában, szódával fröccsként vagy izgalmas koktélok alapjaként!
Összetevők: 80% almalé, 20% szamócavelő
A kép illusztráció.


DÉR Juice cékla almával (0,33 l)
650 Ft
Egységár: 1970 Ft/liter
Frissen, hidegen préselt, pasztőrözött, rostos 100 % zöldség- és gyümölcslé. A rost kiülepedése természetes folyamat, amely a termék minőségét nem rontja. Felbontás előtt felrázandó.
100% natúr, frissen préselt céklalé almával.
Csak cékla és alma. Nincs benne semmi más. Még víz sem.
Az ízek hibátlan harmóniáját élvezheted a DÉR JUice céklás almalében.
Tudtad, hogy a céklát a boldogság vitaminjaként is emlegetik?
A céklás almalében a derecskei alma mellett kiérződik a frissen szedett cékla. Ez a kombináció nagyon tudatosan van megkomponálva: a cékla lúgos lágyságát, és leheletnyi földességét tökéletesen kiegészíti a markánsabb textúrájú almalé. Már az első kortyban érezheted az igazi életerőt, hála a Boró céklában található rengeteg folsavnak.
Összetevők: 70% céklalé, 30% almalé


DÉR Juice narancslé almával (0,33 l)
600 Ft
Egységár: 1818 Ft/liter
100% gyümölcstartalmú, selymesen lágy natúr narancslé Derecske almával.
A DÉR Juice izgalmas újdonsága egy könnyed mediterrán utazásra csábít. Ebben a gyümölcslében a narancs karakteres ízét a derecskei alma lágy édessége teszi ellenállhatatlanná. Ha narancsrajongó vagy, muszáj megkóstolnod!
Fogyaszd önmagában, reggelid mellé vagy kedvenc smoothie-dban!
Összetevők: 50% narancslé rostokkal, 50% almalé.
Frissen, hidegen préselt, pasztőrözött, rostos 100 % gyümölcslé. A rost kiülepedése természetes folyamat, amely a termék minőségét nem rontja. Felbontás előtt felrázandó.


DÉR Juice 100% almalé (0,75 l)
1 290 Ft
Egységár: 1720 Ft/liter
DÉR Juice frissen, hidegen préselt, pasztőrözött, rostos 100 % gyümölcslé. A rost kiülepedése természetes folyamat, amely a termék minőségét nem rontja. Felbontás előtt felrázandó.
Erősebb textúra, határozott karakter, mégis selymes érzés jellemzi ezt a derecskei almából készült gyümölcslevet. Önmagában, de szódával, fröccsként is ajánljuk, meleg nyári napok kísérőjeként.
Csak alma. Nincs benne semmi más. Még víz sem.
DÉR Juice 100%-os frissen préselt gyümölcslé.
Összetevők: 100% almalé


DÉR Juice 100% meggylé (0,75 l)
1 290 Ft
Egységár: 1720 Ft/liter
DÉR Juice frissen, hidegen préselt, pasztőrözött, rostos 100 % gyümölcslé. A rost kiülepedése természetes folyamat, amely a termék minőségét nem rontja. Felbontás előtt felrázandó.
100% natúr, frissen préselt meggylé. Csak meggy, semmi más! Még hozzáadott víz sincs benne.
A meggy tiszta íze igazán friss, ezáltal üdítő élmény. Már az első kortynál érezhető selymessége igazán harmonikus élményt nyújt. A savanyúbb ízek kedvelői rajongani fognak érte. Kóstolásával a friss meggy hamisítatlan íze elevenedik meg, mert minden pohárba napérlelte, finom derecskei gyümölcsök kerültek.
A meggy egyedülálló ízélménnyel csábít el kóstolásra. Jellegzetes íze a derecskei magyar föld rejtelmeit adja át nekünk.
Összetevők: 100% meggylé


DÉR Juice almalé feketeribizlivel (0,75 l)
1 290 Ft
Egységár: 1720 Ft/liter
Frissen, hidegen préselt, pasztőrözött, rostos 100 % gyümölcslé. A rost kiülepedése természetes folyamat, amely a termék minőségét nem rontja. Felbontás előtt felrázandó.
100% natúr, frissen préselt almalé feketeribizlivel.
Csak alma és feketeribizli. Nincs benne semmi más. Még víz sem.
Testes feketeribizlis gyümölcslé, csodálatos íz, lágy és selymes textúra. Energiával feltölt minden feketeribizli rajongót, antioxidánsban bővelkedik. Fanyar ízét remekül ellensúlyozza a derecske alma testes édessége, ennek eredménye pedig egy rendkívül kiegyensúlyozott íz amit újra és újra kóstolnánk.
Összetevők: 80% almalé, 20% feketeribizli


DÉR Juice almalé gyömbérrel (0,75 l)
1 290 Ft
Egységár: 1720 Ft/liter
Frissen, hidegen préselt, pasztőrözött, rostos 100 % gyümölcslé. A rost kiülepedése természetes folyamat, amely a termék minőségét nem rontja. Felbontás előtt felrázandó.
100% natúr, frissen préselt almalé gyömbérrel, finom derecskei almából.
Csak alma és gyömbér, semmi más!
A gyömbér csípős és melegítő hatása miatt téli italnak, de fröccsként, jéggel igazi nyári üdítőnek is választjuk. A gyömbér népszerűsége töretlen, ám almalével való párosítása még újdonságnak számít. Mint a többi íznél is, az alma teremti meg azt a harmóniát, amit a gyömbér markáns íze igényel.
Melegen ajánljuk a téli hónapokban meghitt estékhez, de minden évszakban jó választás.
Összetevők: 98% almalé, 2% gyömbérlé


DÉR Juice almalé homoktövissel (0,75 l)
1 290 Ft
Egységár: 1720 Ft/liter
Frissen, hidegen préselt, pasztőrözött, rostos 100 % gyümölcslé. A rost kiülepedése természetes folyamat, amely a termék minőségét nem rontja. Felbontás előtt felrázandó.
100% natúr, frissen préselt gyümölcslé. Csak alma és homoktövis. Nincs benne semmi más. Még víz sem!
A homoktövises változat alap ízéről a derecskei alma fajták gondoskodnak. A frissen roppantott homoktövis pedig egy intenzív csavarral gazdagítja ezt az összhangot – magas C-vitamin tartalmával pedig támogatja szervezetünk védekezőképességét.
Kiválóan harmonizál a könnyed jellegű ételekkel, de magában is különleges gasztro élményt nyújt.
Összetevők: 90% almalé, 10% homoktövis velő


DÉR Juice cékla almával (0,75 l)
1 290 Ft
Egységár: 1720 Ft/liter
Frissen, hidegen préselt, pasztőrözött, rostos 100 % zöldség- és gyümölcslé. A rost kiülepedése természetes folyamat, amely a termék minőségét nem rontja. Felbontás előtt felrázandó.
100% natúr, frissen préselt céklalé almával.
Csak cékla és alma. Nincs benne semmi más. Még víz sem.
Az ízek hibátlan harmóniáját élvezheted a DÉR JUice céklás almalében.
Tudtad, hogy a céklát a boldogság vitaminjaként is emlegetik?
A céklás almalében a derecskei alma mellett kiérződik a frissen szedett cékla. Ez a kombináció nagyon tudatosan van megkomponálva: a cékla lúgos lágyságát, és leheletnyi földességét tökéletesen kiegészíti a markánsabb textúrájú almalé. Már az első kortyban érezheted az igazi életerőt, hála a Boró céklában található rengeteg folsavnak.
Összetevők: 70% céklalé, 30% almalé


DÉR JUICE Family – ALMALÉ (3L)
2 890 Ft
Egységár: 963 Ft/liter
Frissen, hidegen préselt, pasztőrözött, rostos 100 % gyümölcslé. A rost kiülepedése természetes folyamat, amely a termék minőségét nem rontja. Felbontás előtt felrázandó.
Összetevő: 100% almalé
A rost kiülepedése természetes folyamat, amely a termék minőségét nem rontja.
Természetes módon előforduló cukrot tartalmaz.
Bontatlan csomagolásban minőségét megőrzi a doboz tetején feltüntetett időpontig (nap/hónap/év). Felbontás után hűtve tárolja (+4-+12°C) és 3 héten belül fogyassza el. Fogyasztás előtt felrázandó!
Származási hely: Magyarország


DÉR JUICE Family – ALMALÉ (5L)
3 490 Ft
Egységár: 698 Ft/liter
Frissen, hidegen préselt, pasztőrözött, rostos 100 % gyümölcslé. A rost kiülepedése természetes folyamat, amely a termék minőségét nem rontja. Felbontás előtt felrázandó.
Összetevő: 100% almalé
A rost kiülepedése természetes folyamat, amely a termék minőségét nem rontja.
Természetes módon előforduló cukrot tartalmaz.
Bontatlan csomagolásban minőségét megőrzi a doboz tetején feltüntetett időpontig (nap/hónap/év). Felbontás után hűtve tárolja (+4-+12°C) és 3 héten belül fogyassza el. Fogyasztás előtt felrázandó!
Származási hely: Magyarország


DÉR JUICE Family – ALMALÉ FEKETERIBIZLIVEL (3L)
3 290 Ft
Egységár: 1097 Ft/liter
Frissen, hidegen préselt, pasztőrözött, rostos 100 % gyümölcslé. A rost kiülepedése természetes folyamat, amely a termék minőségét nem rontja. Felbontás előtt felrázandó.
Összetevő: 80% almalé, 20% feketeribizli velő
A rost kiülepedése természetes folyamat, amely a termék minőségét nem rontja.
Természetes módon előforduló cukrot tartalmaz.
Bontatlan csomagolásban minőségét megőrzi a doboz tetején feltüntetett időpontig (nap/hónap/év). Felbontás után hűtve tárolja (+4-+12°C) és 3 héten belül fogyassza el. Fogyasztás előtt felrázandó!
Származási hely: Magyarország


DÉR JUICE Family – ALMALÉ HOMOKTÖVISSEL (3L)
3 290 Ft
Egységár: 1097 Ft/liter
Frissen, hidegen préselt, pasztőrözött, rostos 100 % gyümölcslé. A rost kiülepedése természetes folyamat, amely a termék minőségét nem rontja. Felbontás előtt felrázandó.
Összetevő: 90% almalé, 10% homoktövisvelő
Természetes módon előforduló cukrot tartalmaz.
Bontatlan csomagolásban minőségét megőrzi a doboz tetején feltüntetett időpontig (nap/hónap/év). Felbontás után hűtve tárolja (+4-+12°C) és 3 héten belül fogyassza el.
Származási hely: Magyarország


DÉR JUICE Family – CÉKLA ALMÁVAL (3L)
3 590 Ft
Egységár: 1197 Ft/liter
Frissen, hidegen préselt, pasztőrözött, rostos 100 % zöldség- és gyümölcslé. A rost kiülepedése természetes folyamat, amely a termék minőségét nem rontja. Felbontás előtt felrázandó.
Összetevő: 70% céklalé, 30% almalé
Természetes módon előforduló cukrot tartalmaz.
Bontatlan csomagolásban minőségét megőrzi a doboz tetején feltüntetett időpontig (nap/hónap/év). Felbontás után hűtve tárolja (+4-+12°C) és 3 héten belül fogyassza el.
Származási hely: Magyarország


DÉR JUICE Family – MEGGYLÉ (3L)
3 590 Ft
Egységár: 1197 Ft/liter
Frissen, hidegen préselt, pasztőrözött, rostos 100 % gyümölcslé. A rost kiülepedése természetes folyamat, amely a termék minőségét nem rontja. Felbontás előtt felrázandó.
Összetevő: 100% meggylé
Természetes módon előforduló cukrot tartalmaz.
Bontatlan csomagolásban minőségét megőrzi a doboz tetején feltüntetett időpontig (nap/hónap/év). Felbontás után hűtve tárolja (+4-+12°C) és 3 héten belül fogyassza el.
Származási hely: Magyarország


100% natúr almalé (200 ml)
170 Ft
Egységár: 850 Ft/liter
Termékünket kizárólag saját kertészetünkből származó, ellenőrzött minőségű finom derecskei almából készítjük.
0% hozzáadott aroma, cukor és tartósítószer nélkül.
Környezetbarát csomagolásban.
2013‐as Farmer Expo Hortico Nagydíjas terméke.
A jellemzően pár perc, gyors préseléssel szemben nálunk több órán át tartó lassú folyamat eredményeként nyerjük ki az almából a levet, így különleges ízvilágú, rostban gazdag almalé kerül minden dobozba! És most már bárhova magaddal viheted!
Frissen, hidegen préselt, pasztőrözött, rostos 100 % gyümölcslé. A rost kiülepedése természetes folyamat, amely a termék minőségét nem rontja. Felbontás előtt felrázandó.
Literes ár: 850 Ft/liter
