Mit készíts a frissen szüretelt almából, ami a következő szüretig is zamatos marad?

Az ősz beköszöntével a természet átalakul, és elkezd felkészülni a téli hónapokra. Ez egyet jelent a szüret kezdetével, amikor sor kerül a szőlő, alma, dió és más termények betakarítására, hogy még idejében el lehessen tenni őket a következő tavaszig. Azért, hogy hónapok múltán is zamatos és ehető maradjon az almavásáron beszerzett derecskei almád, összegyűjtöttük mire kell odafigyelned a tárolás során, és milyen finomságokat készíthetsz belőle, amit majd élvezettel fogyaszthatsz a téli zimankóban.

Az almaszüret a Derecskei Gyümölcsös életének egyik legfontosabb eseménye, épp ezért minden évben szüreti fesztivállal ünnepeljük a termés betakarítását, ráadásul az almavásáron lehetőség van a 3, 6 vagy 13 kg-os ládákkal bevásárolni legfinomabb derecskei almákból télire. 

A nehéz szüreti munka ellensúlyozására kialakult szüreti fesztiválok hagyománya szerencsére máig megmaradt, és országszerte számos szüreti felvonulást rendeznek, ami nálunk Derecskén sem maradhat el. A modern technológiával persze a szüret ma már egy kevésbé megterhelő folyamat, mint évszázadokkal, vagy akár csak évtizedekkel ezelőtt, de még mindig ugyanolyan odafigyelést és precizitást igényel. Ha nem megfelelő időben vagy módon zajlik az almaszüret, akkor akár önmagában fogyasztva, akár DÉR Juice gyümölcslé formájában, akár otthon eltéve almalekvárként, almakompótként nem azt a zamatos, friss ízélményt kapjuk, mint amit a derecskei almától megszokhattunk.

A téli vitaminpótlás a szakszerű almaszürettel kezdődik

Honnan tudjuk, hogy mikor jött el a szüret ideje? Figyelünk a természet apró jelzéseire. Az almaszüret ideje akkor érkezett el, amikor a gyümölcsök elérték a fajtájukra jellemző nagyságot és színt, magjuk barna és a kocsány könnyedén leválik a termőnyársról. Ebben az időszakban szüreteljük például a Jonagold, a Gála, a Granny Smith almákat. A gyümölcsöket minden esetben kíméletesen, két kézzel szüreteljük, ugyanis fontos, hogy a kocsányt az almával együtt leszedjük, míg az alma feletti rügynek a fán kell maradnia, mivel ez biztosítja a jövő évi termést. A leválasztáshoz az almát fel kell emelni, majd oldalra fordítani, ha szükséges a másik kezünkkel a kocsány alapjához nyúlunk és az ujjunkat támasztékként használjuk. Ahol a kocsány vége vastag, ott van a leválás helye. A sérülések megelőzése érdekében óvatosan tesszük a gyűjtőedénybe az almát, és nem dobáljuk. Már a szedésnél érdemes szelektálni az almákat a következők szerint: a legkorábban begyűjtött almák raktározhatók a legtovább, míg a legnagyobbra hizlalt gyümölcsök a legrövidebb ideig, így őket kell elsőként elfogyasztani vagy feldolgozni. Ha a gyümölcs hibás, kicsit foltos vagy lehullott a földre, akkor mielőbb gyümölcslevet kell készíteni belőle, de aszaláshoz, konzerváláshoz, mélyhűtéshez vagy akár almapálinka főzéséhez is kitűnő alapanyag. 

A szedést követően felgyorsul az érési folyamat, ezért a frissen tartás érdekében kritikus pontot jelentenek a tárolás körülményei. Otthon hűvös, jól szellőző helyen érdemes elraktározni az almákat, azonban fontos előzetesen számolnunk a lehetséges veszteségekkel. A tárolás természetes velejárója a tömegveszteség, amely a légzési és apadási veszteség következménye, illetve élősködök is előfordulhatnak az eltett almákban. A DÉR Juice frissen préselt gyümölcsleveinek előállításához azonban ennél speciálisabb körülményekre van szükség. Hűtőházunkban a levegő szabályozásával lassítjuk az érési folyamatot, hogy a válogatást követően biztosan a legjobb állapotban kerüljenek a derecskei almák a présgépbe majd az üvegpalackokba. Ez garantálja, hogy  semmilyen aromára vagy színezékre sincs szükség az almalevek előállítás során, mégis ízletesek lesznek. Ahogy a termesztésben, úgy a tartósításban is a maximumra törekszünk: a folyamathoz semmilyen mesterséges tartósítószert sem használunk, ráadásul a legtöbb gyártó akár 140 °C-os hőkezeléssel dolgozik, míg nálunk ezt már most 78°C fokon végezzük, a cél pedig, hogy lemenjünk 50-60°C fokra.

Korábbi cikkünkben már összegyűjtöttünk 5 kiváló almafajtát, amelyet sokrétűen használhatsz a háztartásodban, most pedig abban segítünk, hogy az almaszüret után milyen formában tedd el a gyümölcsöket, ezáltal gondoskodva a hosszú téli hónapok alatt a vitamin utánpótlásról. Számos jótékony hatása mellett a téli hónapokban az almafogyasztás remek módja a C-vitamin raktárak feltöltésének, és a benne lévő vízoldható rostok, így a pektin, a bélrendszer regenerálódását segítik elő. Készíts ősszel almakompótot és almalekvárt télire, hogy minden falat a napsütéses nyárra emlékeztessen, de akár házi almalé vagy almapálinka formájában is elteheted a hideg időre a frissen szüretelt derecskei almát. Ha esetleg mégsem készítesz almalevet házilag, ne aggódj, a DÉR Juice frissen préselt gyümölcsleveit egész évben beszerezheted! 

Almakompót készítése otthon, egyszerűen

Az almakompót télire az egyik legjobb és legbiztosabb módja, hogy az alma hosszú hónapokig elálljon, és akár még jövő tavasszal is fogyasztható legyen, ráadásul az elkészítése sem nagy ördöngösség. Eheted desszertként, de húsok mellé is kiváló ez az enyhén savanykás, pikáns étel. Az alábbi hozzávalókra lesz szükséged:

  • fél citrom leve
  • 1 kg alma
  • 6 evőkanál cukor
  • 1 rúd vanília (vagy egy teáskanál vanília-őrlemény)
  • 2 db fahéjrúd
  • 6 db szegfűszeg
  • 1 liter víz

Első lépésként egy nagy tálba önts vizet, amihez hozzáadod a fél citrom levét. Az almákat hámozd meg, a csutkájukat távolítsd el, és mérettől függően vágd fel őket 4-6 szeletre. A szeleteket helyezd egy lábasba a többi hozzávalóval együtt, majd töltsd rá a citromos vizet. Addig főzd, amíg az almacikkek megpuhulnak, de ügyelj rá, hogy ne főzd őket túl, mivel a tűzről levéve még tovább puhulnak. Ízlés szerint akár pár darab szegfűszeggel és egy csipetnyi szegfűborssal némi pikáns ízt adhatsz az almakompótodnak. Fogyaszd azonnal, vagy a hűtőben tárolva hónapok múltán is tálalhatod a házi almakompótot. Az alábbi videóban találsz segítséget az almakompót készítéséhez

Édes pillanatok cukor nélkül: almalekvár télire

Kevésbé gyakori a lekvárok között, de almából is nyugodtan elkészítheted ezt a finomságot. Használhatsz hozzá Jonagold vagy Idared almákat, de a Derecskei Gyümölcsösben is termő Gála almából készül a legfinomabb lekvár. Ezek a fajták önmagukban is elég édesek, így az almalekvár készítése során nincs szükség cukor hozzáadására, az almában található pektin pedig garantálja, hogy sűrű lesz a végeredmény. Ha az almalekvárt cukor nélkül készíted mindössze néhány alapanyagra lesz szükséged:

  • édes alma
  • kevéske víz
  • ízlés szerint fahéj, narancsolaj, gyömbér, vanília őrlemény, de önmagában is finom lesz a végeredmény

Elsőként alaposan mosd meg az almákat. A Derecskei Gyümölcsösben minimális növényvédőszert alkalmazunk, és laboratóriumban ellenőrizzük a gyümölcsökre került szer mennyiségét, így nem kell meghámoznod a derecskei almát a lekvár készítéséhez. Ezután vágd fel az almákat kis kockákra, a magházakat távolítsd el, majd a darabokat tedd egy lábosba, és öntsd le 1-2 ujjnyi vízzel a mennyiségtől függően. Alacsony lángon lefedve főzd az almákat 30 percen át, miközben időről-időre megkevered őket. Vedd le a fedőt, és főzd még 10 percig, így a felesleges folyadék el tud párologni. Egy botmixerrel pépesítsd a megfőtt almákat. Ezután még 3-4 percig főzd. A kész lekvárt töltsd az előkészített üvegekbe, csavard rájuk jól a kupakot, és fordítsd fel őket. A felfordított üvegeket tedd száraz dunsztba (meleg ruhával, pléddel stb. tekerd körbe), és hagyd 3-4 napig hűlni. Ha biztosra szeretnél menni adj citromsavat a gyümölcsökhöz, mert tovább sűríti a lekvárt, növeli az eltarthatóságot és megőrzi a gyümölcsök szép, természetes színét. 

Almazselé – aranyló finomság derecskei almából

Egy igazán izgalmas ízpárosítás az alma és a chili, amit pikáns almazselé formájában könnyedén elkészíthetsz télre. Édes és csípős meglepő harmóniája, a végeredmény tökéletes kísérője sült húsoknak, de jól harmonizál sajtokkal és krumplival egyaránt. Az almazselé készítéséhez nyugodtan felhasználhatod a kicsit már fonnyadtabb, savanykásabb, kevésbé szép almákat. Az almákon kívül csak néhány hozzávalóra lesz szükséged: 

  • 1,5 kg alma
  • 1 dkg porzselatin
  • 20 dkg cukor
  • 2 chili

Az almákat kockázd fel, majd tedd egy lábosba, és önts rájuk annyi vizet, amennyi ellepi őket. Add hozzá a cukrot, és az egészet forrald fel, végül tedd bele az apróra felvágott chilit. Néhány percen át főzd folyamatos kevergetés mellett. Amikor az almák megpuhulnak, vedd le a lábast tűzről, és egy botmixer segítségével pépesítsd. Miután hozzáöntötted a porzselatint kevergesd addig, amíg  teljesen fel nem oldódott. Amikor kész, az almazselét töltsd tiszta, felforrósított üvegekbe, majd zárd le légmentesen. Miközben hűl az almazselé, néhányszor fordítsd meg, hogy a chili darabkák ne gyűljenek össze az üveg aljában. Lezárt üvegben hosszú ideig eláll az almazselé, de ha már felbontottad, tedd a hűtőbe.

Persze azt is megértjük, ha nem akarsz hónapokig várni, vagy éppen sok nagyra nőtt almád van, amit mielőbb el kell fogyasztani. Ebben az esetben az ínycsiklandó almás süteményeket ajánljuk, amelyből egy csokorra való receptet korábbi cikkünkben találsz. Emellett az almából csodás őszi hangulatú dekoráció készülhet, a gyertyatartótól a koszorúig csak a kreativitás szab határt miképpen díszíted vele otthonodat.

Látogass el a Derecskei almavásárra szeptember 23. és október 27. között, hogy egész télen élvezhesd a friss almákat és a belőlük könnyedén elkészíthető finomságokat, az almakompótot, almalekvárt vagy almazselét, esetleg almapálinkát! Ha pedig nem tudsz hónapokat várni, készíts belőlük mennyei almás süteményt!

Kosár 0

Iratkozz fel hírlevelünkre és vásárolj

10%

kedvezménnyel!