Minden, amit a gyömbérről tudni akartál

Közeleg az ősz, a hűvösebb reggelek és a szellős éjszakák időszaka, amikor visszatérünk a nyaralásunkból és megpróbáljuk felvenni a hétköznapok ritmusát. Ez az időszak az, amikor újra elkezdünk immunrendszerünk erősítésével foglalatoskodni. Nos, itt lép be a képbe az itthon is egyre nagyobb népszerűségnek örvendő rizóma: a gyömbér. Most összegyűjtöttünk neked mindent, amit erről a nagyszerű fűszer- és gyógynövényről tudni szeretnél. Ismerd meg jobban az utazási betegségben szenvedők és a pikáns ízek kedvelőinek legjobb barátját!

Gyömbér – régen és ma

Tudtad, hogy a gyömbért az ájurvédikus és a hagyományos kínai orvoslás már 5000 évvel ezelőtt is használta? Egyes források szerint Konfucius el sem tudta képzelni az étkezéseket az emésztést támogató pikáns fűszernövény nélkül. Időszámításunk kezdetére a gyömbér meghódította a Földközi-tenger vidékét, a középkorban pedig már Európa-szerte használták őseink – persze sokáig csak a legtehetősebbek juthattak hozzá az akkor itthon még ritkaságnak számító fűszerhez. Szerencsére ma már nem kell egy vagyont fizetni ezért az egzotikus növényért, és több formában is rendelkezésünkre áll a boltok polcain: szárítva, őrölve, konzervként, savanyúságként, cukorba forgatva és persze legtermészetesebb formájában, nyersen is sok helyen találkozhatunk vele. A gyömbér íze és sokszínű felhasználhatósága mellett figyelemreméltó egészségmegőrző tulajdonságokkal is bír. Lássuk csak, mik ezek!

Miért egészséges a gyömbér?

A gyömbér egészségre gyakorolt hatásai nemcsak az ókori tudományos élet szereplőinek érdeklődését keltették fel, napjainkban is számos tanulmány vizsgálja a gyömbér és a benne lévő vegyületek hatékonyságát különböző egészségügyi panaszok esetén. Nézzük, hogyan és pontosan mire hat ez a nagyszerű gyógynövény!

A csodálatos gingerol

A gyömbér illatáért és jellegzetes ízéért felelős bioaktív vegyület, a gingerol számos egészségre gyakorolt jótékony hatással rendelkezik. Ennek a vegyületnek köszönhetően a gyömbér többek között:

  • gyulladáscsökkentő és ebből kifolyólag fájdalomcsillapító tulajdonságokkal bír és
  • antioxidáns hatásának köszönhetően csökkenti az oxidatív stressz által okozott károkat a szervezetünkben, így
  • számos tanulmány tanúsága szerint hatékonynak bizonyul különböző daganattípusokkal szemben is.

Ezek a jótékony hatások kifejezetten jó szolgálatot tesznek napjainkban, amikor a krónikus gyulladások és a káros környezeti hatások sajnos mindennapjaink elkerülhetetlen velejárói, így egyre több ember életében okoznak problémát.

Hatékony segítség hányinger esetén

Egyes kutatások szerint a gyömbér hatékonyabban csillapítja a hányingert, mint az ugyancsak az émelygés kezelésére javasolt B6-vitamin. Utazási betegségben, reggeli rosszullétek esetén és gyógyszeres kezelések (például kemoterápia) mellékhatásainak csökkentésében is segítségünkre lehet. Egy 12 tanulmányt és 1278 terhes nő vizsgálatát magában foglaló tudományos áttekintés tanúsága szerint már 1,1-1,5 gramm gyömbér hatékonyan csökkenti a hányinger tüneteit. Itt szeretnénk megjegyezni azonban, hogy habár a gyömbér fogyasztása étkezési mennyiségben biztonságosnak tekinthető, terhesség alatti és más gyógyszerekkel együtt történő alkalmazás előtt mindenképp kérd ki orvosod véleményét!

Segít a fogyni vágyóknak

Állat- és humánkísérletek eredményei egyaránt rámutattak a gyömbér elhízásellenes hatására. Egy 80 túlsúlyos női résztvevővel végzett, 2016-os kísérlet eredménye szerint napi 2 gramm gyömbérpor segíthet csökkenteni az inzulinszintet – ez pedig jó hír a fogyni vágyóknak, mivel az inzulin az a hormon, amely elősegíti a zsírraktározást és gátolja a zsírbontást. Emellett a gyömbér a cukorbetegség megelőzésében is támogathat bennünket: egy kisebb méretű, 2015-ös tanulmány szerint fogyasztásával csökkenthető az éhgyomori vércukorszint.

Társ a szív és érrendszeri problémák megelőzésében

gyömbérben lévő vegyületek hatnak a zsíranyagcsere-folyamatokra is: állatokon és embereken végzett kísérletek egyaránt bizonyították a gyömbérfogyasztás kedvező hatását hiperlipidémia esetén. A vizsgálatban részt vevők HDL- (jó) koleszterinszintje a gyömbérfogyasztás hatására emelkedett, míg LDL- (rossz) koleszterinszintjük, trigliceridszintjük és összkoleszterinjük jelentősen csökkent. Emellett ez a fűszernövény vérhígító tulajdonságokkal is rendelkezik. A zsíranyagcserére gyakorolt és a vérrögképződést potenciálisan gátló hatásnak köszönhetően a gyömbér így fontos szerepet játszhat az érfalak, a szívünk és a keringési rendszerünk egészségének védelmében.

Támogatja a védekezőképességünket

A gyömbér segít felvenni a harcot a vírusokkal és baktériumokkal szemben, így nyújt hatékony segítséget immunrendszerünknek. Ezt a jótékony hatást különösen értékeljük majd a közelgő, megfázós őszi-téli hónapokban. Egy tanulmány például azt vizsgálta, hogyan hat a friss gyömbér a légúti megbetegedések jelentős részéért felelős RSV-fertőzésre. Az eredmény pedig igazán figyelemreméltó volt: a gyömbér fogyasztásával hatékonyan gátolható a lerakódás képződése a légutakban, ennek köszönhetően ez a szerény rizóma hatékony gyógyír köhögés esetén.

Ugye te iskedvet kaptál ehhez a pikáns csodafűszerhez? Akkor most adunk néhány ötletet, hogyan csempészheted bele a gyömbért még inkább a hétköznapjaidba.

Hogyan fogyaszthatod a gyömbért?

A friss gyömbért – pro tipp: kanállal történő hámozás után – rengeteg receptben felhasználhatod. A gyömbér elengedhetetlen fűszer, ha isteni kínai pirított tésztára, krémesen melengető sütőtökkrémlevesre, kényeztető répatortára vagy klasszikus mézeskalácsra vágysz (utóbbi angol elnevezése a gyömbér előtt tisztelegve: gingerbread, azaz gyömbérkalács). De ha igazi ínyencként kicsit rendhagyóbb gyömbéres kalandokban akarsz részt venni, érdemes áthajózni az italok világába is. A gyömbér íze mind a meleg, mind pedig a hideg italokat új dimenzióba emeli. Próbáltad már kedvenc gyümölcsös koktélodat vagy forró teádat egy kávéskanálnyi pikáns gyömbérlével (nem gyömbéres üdítővel, hanem a valódi gyömbér préselt levével!) vagy egy szelet friss gyömbérrel megbolondítani? Ha pedig egy igazán kényelmes megoldással szeretnéd élvezni a gyömbér minden jóságát, kóstold meg gyömbéres almalevünket is: ebben a 100%-os gyümölcslében a Derecske alma zamatát fűszereztük meg valódi gyömbérlével. Készülj kellemesen fűszeres, testet-lelket melengető DÉR Juice-szal az őszi hónapokra!

Források:

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/books/NBK92775/

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC7023345/

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC5308488/

https://www.walshmedicalmedia.com/open-access/effects-of-ginger-on-ldlc-total-cholesterol-and-body-weight-2471-2663-1000140..pdf

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC4427290/

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC5641128/

Kosár 0
Iratkozz fel hírlevelünkre és vásárolj

10%

kedvezménnyel!