Igény szerinti hozzátáplálás – ismerkedj meg a baba által irányított etetéssel!

Korábbi blogcikkünkben már írtunk az intuitív étkezés elméletéről és előnyeiről. Nekünk, a diétakultúrában nevelkedett felnőtteknek sokszor komoly erőfeszítéseket kell tennünk annak érdekében, hogy újra felszabadultan és egészségesen viszonyuljunk az ételeinkhez és az étkezéshez. A legjobb ezt az egészséges viszonyt már pici korban megalapozni, amelynek egy nagyszerű előszobája lehet a babák igény szerinti hozzátáplálása. Ezt a módszert mutatjuk most be nektek.

Ha megkérdezed a szüleidet, hogyan zajlott a te hozzátáplálásod, valószínűleg ismerős lesz a kép: püré kiskanálon, amit anya a szádba adagol, kicsit mindig többet akarva, mint amennyire neked szükséged van. Ezzel kontrasztban, az igény szerinti (vagy helyesebben inkább: baba által vezetett) hozzátáplálás manapság egyre nagyobb népszerűségnek örvend a dietetikusok és gyermektáplálási szakemberek körében. Ez a hozzátáplálási forma ugyanis többek között azt is lehetővé teszi, hogy a baba önállóan, saját ütemében fedezze fel az ízeket, formákat, textúrákat, tanulja meg az evés és a jóllakottságérzés közötti összefüggéseket és kezdje el értelmezni a jóllakottság jeleit. Az angol baby-led weaning (baba vezette elválasztás) kifejezés sugallatával ellentétben az anyatejes táplálás ebben az esetben is igény szerint megmarad, csak éppen kiegészül szilárd táplálékokkal is.

Ki irányít valójában?

Az igény szerinti hozzátáplálás a baba és szülő között egy izgalmas együttműködést feltételez. A felnőtt dönti el ugyanis, hogy mit mikor és hol kínál a babának. De az, hogy a pici mennyit eszik és egyáltalán eszik-e, teljesen rá van bízva. A szülő természetesen példát is tud mutatni. Így az a legjobb, ha az étkezés már egészen kicsi korban társas tevékenység lehet, a babák ugyanis folyamatosan a szülőket figyelik és nagyon ügyesen tanulnak utánzással.

Hogyan induljunk el?

Általánosan elfogadott nézet, hogy körülbelül 6 hónapos korban az anyatej már nem elégíti ki megfelelően a baba teljes tápanyagigényét (például fontos ásványi anyagok – mint amilyen a vas és a cink – nem a növekvő igényeknek megfelelő mértékben található meg benne). Ezeket tudjuk pótolni teljes értékű ételekkel. A babák azonban nem óraműpontossággal állnak készen a hozzátáplálásra, így a szülőnek kell felismernie az erre utaló jeleket. Ilyen például:

  • a baba már képes segítséggel ülni és a fejét tartani
  • étkezések alatt éber és érdeklődést mutat az ételek iránt
  • szem-kéz-száj koordinációja már elég fejlett ahhoz, hogy a megpillantott ételért nyúljon és azt a szájához emelje.

Ehhez a módszerhez nincs szükség különleges eszközökre. Csupán egy olyan szék kell, ami a baba hátát és fejét megtámasztja és nem engedi túlzottan hátradőlni. Jól jöhet még egy olyan tálka, amely részekre van osztva, így könnyebb elválasztani a felkínált ételféleségeket egymástól. A baba jórészt a saját kezét fogja használni (igény szerint az eszközrepertoár kiegészíthető előre töltött kanálkával is) és a felfedezés részeként kezdetben több étel landol majd a padlón és a ruháján, mint a szájában, ami teljesen normális. Fontos, hogy az intuitív szemlélet zászlaja alatt itt minden ételt egyszerre kínálunk, nem rangsorolunk, a „desszert” nem a főétel elfogyasztásának jutalma lesz.

Mit és hogyan etessünk?

Az anyatejes/tápszeres táplálás kiegészítésére kezdetben napi 2-3 alkalommal kínáljunk különböző ételeket kicsi adagokban a nem túl jóllakott, de nem is farkaséhes babának (ez néhány hónap után napi 3-4 alkalomra növelhető). Minél változatosabb ízeket, formákat és állagokat ismerhet meg már ilyen pici korban, annál jobb. Érdemes mindennap egy új ételt bevezetni, és akkor se csüggedj, ha egy-egy finomságra a baba rá sem hederít, kínáld fel időről időre újra, hiszen nem ritka, hogy akár 10 alkalommal is elsiklik a kicsi érdeklődése egy ételféleség fölött, mire egyáltalán először megkóstolja azt. A potenciális allergéneket érdemes egyesével bevezetni az étrendbe, néhány nap szünetet tartva két különböző hozzávaló között, hogy könnyebben azonosítható legyen a „bűnös” bármilyen nemkívánt reakció esetén.

Szuper első ételek például a puhára főtt zöldségek, puha gyümölcsök, a túró és a rántotta –bármi, amit az ujjaid között te is könnyen szét tudsz nyomkodni. Vágd ezeket kisujjnyi darabokra, hogy a pici könnyebben menedzselhesse őket a keze és a szája között. A csúszós darabkákat (mint például az avokádó vagy a mangó) érdemes például lenmagőrleménybe vagy darált mandulába forgatni. Ahogy telik az idő, a baba egyre több állaggal és ízzel meg fog majd birkózni, fontos azonban, hogy ebben a korban még kerüljük a készételeket, a hozzáadott cukrot és sót.

Fő a biztonság!

A kicsi kerek vagy lekerekített élű ételek könnyebben fulladást okozhatnak, ezért a például a koktélparadicsomot, szőlőt, virslit mindenképp vágd kisebb darabokra, mielőtt a baba elé rakod. Kerüld emellett a kemény ételeket is (egész földimogyoró, egészmagvak, popcorn). A száraz, szájban túlságosan morzsálódó kekszek, sós rágcsák is problémásak lehetnek. De bármi legyen is a tányéron, étkezés közben soha ne hagyd a kicsit felnőtt felügyelet nélkül és ne legyen a környezetében túl sok figyelemelterelő tényező sem (tévé, új emberek, játékok).

Mi a helyzet az innivalókkal?

Általános ajánlás szerint egyéves kor alatt folyadékpótlásra az anyatej/tápszer mellett csak vizet érdemes kínálnunk – lehetőleg nyitott pohárból. A szakemberek egyéves kor fölött javasolják a 100% gyümölcstartalmú, pasztőrözött gyümölcsleveket minél változatosabb alapanyagokból. Ételekben azonban már a hozzátáplálás kezdetétől is kreatívan használhatjuk a minőségi gyümölcsleveket például natúr joghurt, túró és különféle kásák változatosabbá tételére.

Tipp: betegség esetén sokszor gondot jelent a kellő hidratáltság fenntartása, mert a pici ilyenkor nem kívánja a vizet és az étvágya sem az igazi. Ebben az esetben víz és gyümölcslé fele-fele arányú keverékével bátoríthatjuk a folyadékfogyasztást, miközben vitaminokkal és ásványi anyagokkal is elősegíthetjük a gyógyulást.

Milyen előnyei vannak a baba által irányított hozzátáplálásnak?

A módszer alapelveinek betartásával pozitív étkezési körülményeket teremtünk, kényszerek, értéktársítások és rossz érzések nélkül. Emellett ez a technika:

  • javítja a kicsik kézügyességét
  • fejleszti az orális motoros képességeket
  • kisebb az esély arra, hogy később válogatós legyen a gyerkőc
  • csökken az elhízás veszélye, mert a gyerekek korábban megtanulják önmagukat szabályozni, megismerik a jóllakottság jeleit.

Az igény szerinti hozzátáplálás tehát jótékonyan hat a baba fizikai és pszichés fejlődésére. Ha babáddal épp a hozzátáplálás időszaka előtt álltok, és felkeltettük az érdeklődésedet, olvass tovább a lenti linkeken és inspirálódj Instán és Facebookon a #blw hashtagekkel!

BLW First Foods | A Beginner’s Guide for Starting Solids Without Spoon Feeding

https://www.nhs.uk/conditions/baby/weaning-and-feeding/babys-first-solid-foods

https://www.rch.org.au/uploadedFiles/Main/Content/nutrition/guide-to-foods-babys-first-year.pdf

https://www.whattoexpect.com/first-year/baby-feeding/when-can-babies-have-juice

Kosár 0
Iratkozz fel hírlevelünkre és vásárolj

10%

kedvezménnyel!