5 bevált módszer, amely fejleszti a kreativitásod

Mi jut elsőre eszedbe a kreativitásról? Valószínűleg festmények, szobrok, kerámiák, tervezői ruhadarabok, lélegzetelállító műalkotások. Pedig a hétköznapokban is jelen van, egy új receptben, egy kedves ajándékban vagy egy munkahelyi probléma megoldásában – a DÉR Juice létrejötte is ennek köszönhető. A legjobb benne pedig, hogy a kreativitás fejleszthető – az alábbi technikák garantáltan beválnak!

A kreativitást komoly mítosz övezi, ami azt a látszatot kelti, ez csak kevesek kiváltsága, pedig ez minden ember veleszületett képessége, ráadásul a kreativitás fejlesztésére felnőttkorban is lehetőség van. De mi is ez pontosan? Azonnal a Mona Lisa vagy a Bűn és bűnhődés jut eszünkbe, mint a kreativitás megnyilvánulásai, pedig valójában arról van szó, hogy két, egymástól távol álló koncepciót ötvözve olyan új ötlettel áll elő az ember, ami valaki számára értéket hordoz, ezen belül lehet üzleti, szociális vagy művészi vonatkozása. A DÉR Juice megszületéséhez is a kreativitáson keresztül vezetett az út, hiszen folyamatosan ötleteltünk és beszéltünk arról, mit akarunk létrehozni, és hogy lehetne minél jobb a termékünk, hogy a végén megszülessenek frissen préselt gyümölcsleveink. Egy-egy új gyümölcslé ízének megalkotása során a szakmai szempontok mellett a mai napig is nagyban hagyatkozunk erre a szupererőnkre. Szerencsére úgy működik, mint  egy izom, így a kreativitás fejlesztése bárki számára elérhető. 

Az alábbi gyakorlatok bizonyítottan alkalmasak a kreativitás fejlesztésére.

Minden ötletet örökíts meg! 

Minden nap villannak át ötletek az ember agyán – általában a legváratlanabb pillanatokban, például fürdés közben vagy a buszon zötykölődve. Ilyenkor a gondolatok szabadon szárnyalnak, és olyan összekapcsolásokat fedez fel az agy, ami tudatos erőltetés hatására nem történne meg. A kreativitás fejlesztéséhez tehát már annyi is elég, ha leírod az ötleteidet. Magad is meg fogsz lepődni mennyi van belőlük, így az önbizalmad is több lesz, és később továbbgondolhatod őket. Bármi is legyen az, egy megoldásnak akár csak egy részlete, jegyezd le egy füzetbe vagy a mobilodba, ráérsz később értékelni az ötlet használhatóságát.

Használd a kezeidet alkotásra!

A modern élet velejárója, hogy a legtöbbet képernyőn pötyögésre vagy a billentyűkön kopogásra használjuk a kezünket, és nem hozunk létre velük semmilyen tapintható, valós eredményt. Pedig a behajlítható hüvelykujj az evolúció legnagyobb eredménye, így vétek nem kihasználni. Rajzolj, színezz, fess, készíts kerámiákat, horgolj, varrj, írj – bármi lehet ez, csak hagyd, hogy a kezeid vezessenek, ezáltal felszabaduljon a képzeleted. Mi a DÉR Juice-nál újrahasznosítós projektek keretében szoktuk felpezsdíteni agyunk bal féltekéjét, hogy aztán frissen vágjunk bele az új kihívásokba. A vizsgálatok szerint pedig a zenélés az egyik legjobb mód a kreativitás fejlesztésére.

Random szógenerátor játék

Egy igazán jó gyakorlat a kreativitás fejlesztésére felnőttkorban az, ha lefekvés előtt, fogmosás közben teljesen random szavakat próbálsz felidézni. A kiindulópont lehet a fogkefe, majd egy olyan szó következzen, ami sehogy sem kapcsolódik hozzá, és így tovább. A kreativitás fejlesztésének része, hogy képessé tedd az agyad két, látszólag teljesen különböző dolog összekombinálására, ez a kis gyakorlat pedig nagyon jól kondicionálja erre legfőbb szervünket.

Változtass a környezeteden!

Robert Epstein pszichológus kutató tapasztalatai alapján, ha mindig ugyanaz a kép lóg a faladon, ugyanaz van az íróasztalodon, és ugyanazokkal az emberekkel beszélgetsz, az nem tesz jót a kreatív készségeidnek. Épp ezért, akárcsak minimálisan is, de ha szeretnéd a kreativitásod fejleszteni, változtass a környezeteden, mind fizikai, mind szociális értelemben.

Tanulj valami újat!

Mikor volt az utolsó alkalom, hogy valami újat tanultál? Mondjuk az ókori egyiptomi történelemről. Vagy a középkori építészetről. A kutatások arra jutottak, hogy ismeretlen témák felfedezése közben az új információk megismerésével együtt a képzelőerő fejlődése is megfigyelhető, ugyanis friss ötleteket inspirál ez a folyamat.

Próbáld ki a DÉR Juice által összegyűjtött gyakorlatokat a kreativitásod fejlesztésére, és éld az új dolgok létrehozásának képességét egy új szinten! 

Kosár 0
Iratkozz fel hírlevelünkre és vásárolj

10%

kedvezménnyel!